Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Utolsó hozzászólások

tr írta Mestellérné Tóth Szilvia adatlapjához (Abaújvár)

2011.10.28 19:14:00

ddddddddddddddddddddd ->

Abaújvár képviselő testülete

Abaújvár

Weboldal

A 3-as útról leágazó, Hidasnémetit és Kékedet összekötő úton érhetjük el a települést.

Abaúj vármegye névadó települése. A község határában húzódó dombok teraszán állt Újvár vára, melyből ma már semmi sem látható.
Az irodalom a XI. századra teszi építését, más kutatások szerint már a honfoglalás előtt is állt ott földvár, ami a Hernád folyó keleti oldalán végighúzódó dombsor peremén sorakozó földvárak egyike volt.


A honfoglalás során az Aba nemzetség szállásterülete lett. Első írásos említése 1046-ból származik. A történelem előtti földvárára épült az ispánsági megyeközpont, amit az Árpád-korban palánkkal erősítettek meg. Egykor itt haladt keresztül az a főút, amely a Kárpátokon keresztül Lengyelországgal, a Kijevi fejedelemséggel, Kelet- és Észak-Európával kötötte össze hazánkat. Elpusztult első kővárát Aba Sámuel építette, s itt pihentek meg a Lengyelországból és Kijevből hazaérkező, menekült Árpád-házi hercegek. Később elveszítette jelentőségét, 1920 után pedig határszélre került.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.518936 | Megtekintett oldalak száma: 149